Templomfestés

Rk. Templom, Kakasd 1998

Templom belső meszelése, berendezés márványozása. Aranyozás

Szent Mihály arkangyal-templom.

A templomot 1810-ben építették. Kakasd első német betelepülői katolikus vallásúak voltak. Vallásosságukat az is bizonyítja, hogy már 1722-ben, a mai temető déli részén templomot építettek.

A jelenlegi templomot 1805-ben téglából építették, a korábbi templom a Kálvária dombon volt, itt található a temető is.

A mai templom építése 1810-ben fejeződött be a régi helyén, Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel a régi templom védőszentjére emlékezve.

A templom építésekor római kereszt alakú volt. A templom bővítésére 1876-ban került sor a két mellékkórus hozzáépítésével. A festmények és a freskók a kupolában 1883-ból származnak. Festőjük ismeretlen. A torony az 1900-as átépítéssel kapta meg a mai formáját. (kakasd.hu)